Zelenszkij elérheti, hogy Magyarországot „kitegyék” a NATO-ból? Az ukrán elnök az interjúban felidézte azt is, hogy Magyarország több alkalommal sem csatlakozott a NATO-s kezdeményezésekhez a háború kezdete óta, és ez veszélyt jelent.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy múlt hétvégi interjúban arról beszélt, Magyarország nem NATO-tagként viselkedik, ezért nem is kellene tanácsokat adnia Ukrajnának.
A biztonságpolitikia szakértk szerint ez ugyan nem mérvadó, azonban az már igen, hogy több ország és NATO szövetséges elkezdett oroszbarátként tekinteni Magyarországra, különösképpen a magyar vezetésre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat este dán, svéd, finn és norvég újságíróknak adott egy közel másfél órás interjút, amelyben Magyarországról is kapott kérdéseket.
Zelenszkij az interjúban kitért rá, a magyar kormány az utóbbi időben nem támogatja Ukrajna NATO-csatlakozását, Orbán Viktor például egy hete a „Micsoda?” szóval foglalta össze véleményét erről a kérdésről.
Az ukrán elnök az interjúban felidézte azt is, hogy Magyarország több alkalommal sem csatlakozott a NATO-s kezdeményezésekhez a háború kezdete óta, és ez veszélyt jelent.
Zelenszkij szerint nem helyes, hogy Magyarország Oroszországot szövetségesének tartja, miközben a többi NATO-tagállam elhatárolódik tőle.
Magyarországnak üzenve azt mondta:
„Tehát ha önök jogilag tagjai a szövetségnek, de közben a gyakorlatban a szövetség ellen dolgoznak, akkor nem önöknek kellene tanácsokat adniuk azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna csatlakozhat-e a NATO-hoz, vagy sem.
És nem kellene akadályokat sem elénk görgetniük.„
A biztonság- és védelempolitikai szakértők szerint nyilván mindez nem tesz jót a magyar–ukrán kapcsolatnak, de azok eddig sem voltak kifejezetten jók.
A nagyobb probléma az, hogy a NATO szövetségeseinek jelentős része is úgy látja, hogy a magyar politika oroszbarát, „sőt, ugye az EU-s tagállamok többsége is úgy látja, és ennek azért már gazdasági és egyéb következményei is lehetnek”
– mondta az ATV-nek Kaiser Ferenc szakértő.
Kitenni ugyan nem fogják Magyarországot a NATO-ból, de az utóbbi hónapokban szemmel láthatóan felmerült a gyanú velünk kapcsolatban és több ízben próbáltak megkerülni minket a döntéshozatalban.
Így értelmezve pedig jelképesek már most valóban „kitettek” minket a NATO-ból, de egyelőre nem véglegesen.