vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapGazdaságVera Jourová kimondta: elértük, hogy ne fizessen az EU Magyarországnak!

Vera Jourová kimondta: elértük, hogy ne fizessen az EU Magyarországnak!

Az Európai Bizottság alelnöke ledobta az igazságbombát. A pénzek megvonásával szándékosan akarják pénzügyi nyomás alá helyezni Orbánt és a magyar kormányt.

Kimondták, amit mindenki sejtett

Vera Jourová szokatlanul őszinte nyilatkozatot tett, ami alapján már nyilvánvaló, hogy az EU részben politikai céllal vonta meg Magyarországtól a neki járó EU-s forrásokat.

És ha így haladnak a dolgok,a kor idén de talán még jövő évre sem láthatunk semmit a jelentősebb EU-s forrásokból.

Hirdetés

Az Európai Bizottság a jogállamiságért is felelős alelnöke úgy látja, hogy kezdi meghozni gyümölcsét a brüsszeli taktika, az a javaslat,

hogy az Európai Unió egyelőre ne fizessen ki több mint 13 milliárd eurót Magyarországnak.

A Bloombergnek adott interjúban Vera Jourová közölte: sok-sok év után végre van jó hír: a pénzügyi eszközök bevetése elvezethet a szükséges reformokhoz.

Orbánt gazdasági satuba fogták és ettől várják a megfutamodását

A lap magyarázatként hozzáteszi, hogy Orbán Viktor a jogállam megerősítését és a korrupció legyűrését ígérte és ehhez több mint egy tucat törvényt hagyott jóvá a magyar országgyűlés.

Azonban Brüsszelben már átlátnak a szitán, a csomagnak nem sok eredménye látszik a gyakorlatban.

A magyar kormány megbuktatása és Orbán „eltakarítása” volt a cél végig?

Az Európai Bizottság már a választások előtt is igencsak érdekes nyilatkozatokat tett.

Az Index idézi:

Az Európai Bizottság semmit sem tehet annak érdekében, hogy szabad és tisztességes legyen a 2022-es választás Magyarországon

– mondta Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa.

Varga Judit igazságügyi miniszter erre reagálva azt mondta: a biztos már előre magyarázza a szövetségesei bizonyítványát.

Magyarország szorult helyzetben, elmentek a falig

Akárhogy is, az már most érezhető, hogy Orbánt tényleg sikerült sarokba szorítani.

Hirdetés

A magyar kormány ugyanis még soha nem volt ennyire gyorsan kapkodó és engedékeny, láthatóan az ötödik Orbán-kormány alapvető talpon maradásához szükségesek ezek a pénzek.

Brüsszel felrúgta az asztalt ezzel az egésszel, mert senki, még Orbán és emberei sem gondolták, hogy Brüsszel valóéban ennyire szigorú lesz és köti magát a feltételekhez.

Most pedig időhúzás zajlik és a magyar tervek visszadobása, hogy minél később legyen megegyezés, hátha addigra az Orbán-kormány belebukik a gazdasági válságba…?

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű