Figyelem kutyások! Újabb vérlázító eset történt a józsefvárosi balhé után.
Mint ismert, nemrég Józsefvárosban történt hasonló eset.
Kutyákra veszélyes csalétkeket szórnak szét ismeretlenek Budapest XVIII. kerületében
– szúrta ki a 18. kerületi Felelős Kutyabarátok Egyesületének bejegyzését a Telex.
A szögekkel teleszúrt tepertődarabokat a Péterhalmi erdőben találták meg.
Vida Ágnes, az egyesület elnöke szerint ez már a tizennyolcadik eset volt tavaly október óta, és negyven állatnak okoztak sérüléseket a csalik.
A helyzet annyira elfajult, hogy a gazdák jelzései alapján közösségi térképet készítettek az eddigi esetekről
– tette hozzá a Telexnek.
A „Csavaros-kolbászos esetek előfordulását” itt dokumentálják a térképen.
A mostani eset és az időben nemrég történt korábbi esetek miatt egyesekben már felmerült az is, hogy valaki vagy valakik szervezetten akarnak végezni a kutyákkal egyes környékeken.
Ha bárki bármilyen gyanúsat lát vagy hall ez ügyben, az jelentkezzen a hatóságoknál.
Jelenleg is nagy erőkkel keresik az elkövetőt, vagy elkövetőket.