„Szokás szerint hülyeségeket beszélt, de úgy tűnik, rájött, hogy veszíteni fog…” – véli egy közgazdász.
Részegnek tűnt, nem is kicsit?
Vlagyimir Putyin „részegnek” tűnt, amikor egy újságíróknak tartott beszédében Ukrajnát vádolta az orosz rakétacsapások miatt.
Az Index szúrta ki azt a Twitteren megjelent videót, amelyen az orosz elnök azzal vádolta Ukrajnát, hogy a Moszkva által kirobbantott háború során többször is provokálta Oroszországot.
„Most nagy a zaj a szomszédos ország energetikai infrastruktúráját ért csapásokról. De hadd kérdezzem meg, ki kezdte ezt az egészet, ki csapott le a krími hídra”
– kérdezte Putyin egy állami díjátadó ünnepségen.
Mindeközben egy pohár pezsgővel a kezében jelent meg, ami sokak szerint már nem az első pohár pezsgő lehetett.
A portálon azt írják: több kommentelő is megjegyezte, hogy
az elnök egyik lábáról a másikra állt, bizonytalannak tűnt, ami akár a részegség jelének is tekinthető.
Belátta, hogy veszíteni fog és ezért ihatta le magát?
„Ez az első alkalom, hogy Putyint bármilyen kontextusban részegnek láttam.
Szokás szerint hülyeségeket beszélt, de úgy tűnik, rájött, hogy veszíteni fog. Minden orosz látni fogja, hogy részeg és gyenge”
– idézi a cikk a videót közzétevő Anders Aslund közgazdász és írót.
Drunk putin explains why strikes against Ukrainian infrastructure will continue because "they started first by attacking the Crimean bridge" pic.twitter.com/fQeRuNo4Pu
— Dmitri (@wartranslated) December 8, 2022
Nem tudni, hogy valóban részeg volt-e
Putyinról nem ismert, hogy kifejezettem szeretne alkoholizálni, mindezek ellenére nem zárható ki, hogy a fenti felvételen valóban be van csiccsentve egy kicsit.
A viselkedése ugyanis és a gesztusai valóban eltérnek egy picit a megszokottól.
A szkeptikusok szerint valójában bármi más magyarázata is lehet annak, hogy Putyin nem cska egyszerűen áll, hanem ide-oda toporog a pezsgős pohár társaságában.
A beszéde ugyanis nem volt szaggattott, vagy lassabb.
Megint mások szerint a kezdődő Parkinson-kórja válik egyre súlyosabbá, amivel a háború kezdete óta kapcsolatba hozták több ízben, noha ennek valóságtartalma sem nyert még teljesen bizonyítást.
Ki mit gondol erről?