Emellett elárulta, hogy mennyit keres a meztelen képeivel az interneten.
Amellett hogy részben talán igaza van, sokan azt vetik fel neki, hogy nagyon rossz példát mutat a fiatal lányoknak, akik tanulás és munka helyett majd a múló bájaikkal akarnak pénzt keresni.
Molnár Anikó négy hónappal ezelőtt hozta létre a profilját az OnlyFansen.
Mint mondja, máris a legkeresettebb modellek egyike az oldalon.
Ez inkább egyfajta dicsekvésnek hangzik, de több olyan gondolata is volt, amiről érdemes lehet vitát nyitni.
„Bármennyire is azt gondolják az emberek, hogy nem nagy kunszt a fenekemet fotózgatni, de igenis az!
Két informatikus és egy fotós barátommal keményen dolgozunk azon, hogy naponta frissüljön a profilom.
Együtt szoktuk kitalálni, hogy milyen jellegű posztok szülessenek.
Többnyire egy füst alatt készítünk el nagyjából egy heti képanyagot, ami kábé egy teljes napot vesz igénybe.
Ebben még nincsenek benne az előkészületek, a kellékek, ruhák beszerzése, a helyszín kiválasztása, a munkafolyamat összeszervezése, az utómunka és a többi, szóval a vetkőzés nem egy leányálom! Kőkemény fizikai és szellemi munka
– magyarázta.
„Nem számíthatok senkire.
Nincsen gazdag férjem, aki majd egyengeti az életemet, egyedül rajtam áll, hogy életem végéig párizsis szendvicsen élek-e,
mert tisztességes munkából képtelenség megélni ebben az országban.”
Az egykori ValóVilág-szereplő azt is megosztotta a magazinnal, hogy az oldalának tagsági díja havi 15 dollár, azaz körülbelül 5200 forint. Jelenleg közel 1000 feliratkozója van.
Az utóbbival kapcsolatban egyébként sokak szerint teljesen igaza van.
Tisztességes munkából aligha lehet megélni, vagy csak nagyon nehezen.
Ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra, hogy maga Molnár Anikó is nagyon rossz példát mutat ezzel a fiatal lányoknak.
Ők ugyanis látva a példáját, sokan tanulás és munka helyett majd a múló bájaikkal akarnak majd pénzt keresni.