Egy idegen világ felhői, tavai, folyói tárultak fel, szenzációról beszélnek.
Ez egy igazi áttörés: megvannak az idegenek?
A James Webb űrteleszkóp megfigyelte a Szaturnusz Titán nevű holdját, egy távoli világot, amelyen folyók, tavak, felhők és valószínűleg egy belső óceán is található.
Ez pedig felvetheti az idegen élet lehetőségét.
A James Webb űrteleszkóp a legkifinomultabb emberi kéz által készített csillagászati eszköz.
2022 júliusában fedte fel első megfigyeléseit a világegyetemről, és ezzel örökre megváltoztatta a nézőpontunkat.
Azóta az űrteleszkóp nemcsak a világegyetem legtávolabbi fényét, hanem a Naprendszerünket is aktívan tanulmányozza.
Így bukkantak most rá a Titán felhőire és folyóira, melyekben vakár életformák is jelen lehetnek.
Olyan mint a Föld, csak kicsiben
Vagyis ha mindez bizonyítást is nyer, akkor az mérföldkő lehet az emberiség történetében, mivel először bukkanhatunk földönkívüli élet nyomára, méghozzá a saját Naprendszerünkön belül.
A Titán sok tekintetben olyan mint a Föld, csak kicsiben – vélik a szakemberek.
A hold légköre a legsűrűbb a Naprendszerünkben, négyszer sűrűbb, mint a Földé. A Titán légköre főleg nitrogénből és metánból áll.
Ez adja a narancssárga színét.
Ennek a sűrű ködnek köszönhetően lehetetlen felismerni a hold jellemzőit. Ennek az az oka, hogy a látható fény nem tud visszaverődni a felszínéről.
November 5-én a Webb-teleszkóp fényes felhőt észlelt a Titán északi féltekéjén, majd nem sokkal később egy másik felhőt a légkörében.
A nagyobb felhő a Titán északi sarkvidéke felett helyezkedett el, a Kraken Mare közelében. Ez a legnagyobb ismert folyékony metántenger a Hold felszínén.
Vannak rajta olyan folyékony testek, mint amik a Földön találhatók.
A Titán folyói, tavai és tengerei azonban folyékony etánból és metánból állnak. Emiatt metán felhői vannak és metáneső hullik az égből.
Feltételezik, hogy a Titán belsejében folyékony vizű óceán is létezik.
A következő néhány év világszenzációt hozhat
Elméletileg a metán egyik forrása az élet. Bár a Titán felszíne túl hideg az élet kialakulásához, a hold óceánjainak mélyén azonban elképzelhető, hogy élnek mikrobák.
„Nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy a Titánon nincs élet”
– nyilatkozta a BBC Online-nak Dr. Francois Raulin, a Huygens-program egyik vezető tudósa.
„A felszínen folyékony víz hiánya és a nagy hideg miatt nem alakulhatott ki az élet, de a modelleink szerint a felszín alatt 300 kilométer mélyen akár 100 kilométer mély óceánok is meghúzódhatnak.”
E felszín alatti óceánok folyékony vízből állnak, ammónia tartalmuk 15 százalék, hőmérsékletük pedig mínusz 80 Celsius fok körül lehet.
Ilyen körülmények között pedig a kutatók már nem tartják elképzelhetetlennek az élet kialakulását. (Ismert, hogy az Antarktisz több kilométeres jege alatt is lapulnak meg tavak.)
Ha ezeken az élhető területeken metántermelő mikrobák élnek, akkor kémiai jelenlétüket a szén 12-es és 13-as számú izotópjai, illetve ezek arányai alapján ki lehet mutatni.