vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapTechMindenki túlélheti a halált és jelen lehet saját temetésén - ígéri egy...

Mindenki túlélheti a halált és jelen lehet saját temetésén – ígéri egy innováció

Sőt, mindannyian válaszolhatunk a temetésen összegyűlt szeretteinknek, rokonoknak személyesen. Új korszak jöhet.

Visszatérhetünk a saját temetésünkre

A technológia hamarosan lehetővé teszi a számunkra, hogy igazán méltóképpen búcsúzzunk el az itt a Földön hátrahagyott szeretteinktől.

Erre az egyik teszt példát, a briteknél vezényelték le.

Hirdetés

Valószínű, hogy néhány éven, évtizeden belül bevett szokássá is válhat sokkal szélesebb körben, teljesen átalakítva azt, amit a halálról és a gyászról, és természetesen a temetésekről megtapasztaltunk.

Saját temetésén, egy mesterséges intelligencia által meghajtott chatbot segítségével tudott beszélgetni a gyászolókkal egy idős hölgy az Egyesült Királyságban.

A morbid, mégis futurisztikus tiszteletadáshoz szükséges holografikus videoélményt az idős nő fiának cége biztosította

– írja az IFLScience.

Ez már a jövő: ilyenek lesznek a temetések?

Családja ezért azt kívánta, üzenetei bárcsak a halála után is fennmaradhatnának.

Az elhunyt hölgy fiának cége nyújtotta technológia pedig valóra váltotta ezt az álmot, ugyanis a temetésen az elhunyt is jelen volt, holografikus formában.

Az élményhez a StoryFile elnevezésű, mesterséges intelligenciával felszerelt beszélgető robotot használták, amely 20 különböző kamerát és az alanyról készült felvételt használt fel a valószerű felvételek készítéséhez.

Interjú veled a halálod után

A hölgy holografikus klónjával interakcióba lehetett lépni, sőt a kérdésekre adott válaszok teljes egészében a Smith saját szavai voltak.

Ehhez az alanyt halála meginterjúvolják, és rengeteg kérdést tettek fel neki az életéről.

Hirdetés

Az adatokat ezután betáplálták a StoryFile-ba, amely kiválasztotta a megfelelő felvételeket, amelyeket a feltett kérdések után a program lejátszik.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű