Laár András elmondta az évtized beszédét, amit nem szoktak ilyen nagy emberek csak úgy kimondani, főleg ennyi embere előtt.
A televízió valóban az elit hatalmának egyik biztosítéka?
Emberek milliárdjainak tudatával játszanak és mossák az agyunkat nap mint nap.
Egy rabszolga civilizáció kinevelése a cél?! Hiszen látjuk, mi történik körülöttünk…
Laár Andrást sokaknak nem kell bemutatni, egy hihetetlenül nagy formáetumú színész és EMBER, így, csupa nagybetűvel.
Az észrevtételei pedig időként nagyon kendőzelenek és karcosak, már-már fenygetőek azok számára, akiket érint a kritika, vagy megfigyelés.
Nemrég a művész úr egy előadásában nem másról, mint a televízió és a média keltette agymosás szerepéről beszélt a jelen világunkban.
Laár András művész ugyanis egy előadáson mondta ki nyíltan, hogy mi az, amit a tévében láthatunk, és hogy ezzel kiknek és mi a célja tulajdonképpen.
„A legsötétebb pszichológiai módszerekkel van az emberi tudat megzavarva, a tévéműsorok segítségével.
Tehát eleve az a technológia, amivel vágják a képeket, tehát egy másodpercig nem hagyják, hogy képes legyél feldolgozni, amit látsz…”
-veti fel Laár András.
„Olyan szinten félre vannak vezetve az emberek, az ösztöneik olyan szinten föl vannak korbácsolva, a kritikus tudatuk olyan szinten el van nyomva, és hozzá a vágyaik olyan téves irányokban vannak, hogy már a belátás módszerével szinte nem lehet elérni eredményt.”
-fejti ki, és ebben valóban teljesen igaza van.
Az előadás egészében:
A nagy kérdés, hogy ezt a teljes képet látja-e vajon a magyar társadalom, vagy úgy általában véve a társadalom, mert ez a jelenség világszintű.
Nincs így direktben kimondva, nem is nagyon szeretnek beszélni róla, de attól még van.
Az emberek mindennapjait az elmúlt években különösen erősen befolyásolta a média.
„A szent reggeli, vagy esti híradó” kiszolgálja fő feladatát:
Szánkba rágja az információkat, elmondja, óvatosan tereli az agyunkat, sugallja, hogy miről mit gondoljunk a világgal kapcsolatban.
Ez egy külön tudományág, ami a marketingen és az emberi viselkedés tanulmányozásán alapul.
Az emberek nem is sejtik, hogy milyen hatalmas jelentősége van, hogy mit gondolnak valóságosnak vagy mit gondolnak törvényszerűen igaznak!