vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapBelföldJÖN a vízdíjemelés, csak a költségek felét fedezik a fogyasztók

JÖN a vízdíjemelés, csak a költségek felét fedezik a fogyasztók

Figyelem, ezzel jobb ha minden magyar család és háztartás tisztában van.

Az egyre drágább magyar élet további költségekkel fog emelkedni, a vízdíj jelentős drágulása jön.

A főváros már „elesett”?

Jelenleg az állami intézményeknek, az erőműveknek, valamint a vízfaló akkumulátorgyáraknak is kedvezményesen kell az ivóvizet adni.

Hirdetés

A fővárosban 218 forintba kerül egy liter víz, így a havi számlák 3000 forint alatt vannak, miközben az ivóvíz kutakból való kitermelése és eljuttatása a háztartásokhoz, az ehhez szükséges infrastruktúra működtetése, karbantartása és pótlása csaknem a duplájába kerül a bevételeknek

– írta a Népszava.

A törvény szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tesz javaslatot arra, hogy mekkora legyen a szolgáltatási díj az ívóvízellátás és a szennyvízelvezetés esetében.

Az illetékes minisztériumnak ezen javaslat alapján kellene évente döntenie a díjváltoztatásról és megállapítani az új árat.

Tüttő Kata budapesti főpolgármester-helyettes szerint viszont ezt a kötelezettséget nem teljesítették, vagy legalábbis nem árulták el közérdekű adatigénylésére, hogy milyen javaslatot tettek.

A Fővárosi Vízművek ezért a törvény szabotálása miatt pert indít, és visszamenőlegesen is kártérítést fog kérni.

„Nonszensz, hogy sok más mellett a Karmelita kolostornak, Tiborcz szállodáinak, állami intézményeknek és cégeknek, erőműveknek, de még a kormány által országba hívott vízfaló akkumulátorgyáraknak is kedvezményesen, féláron kell ivóvizet adni. Ez akár tiltott támogatásnak is minősülhet”

– fogalmazott Tüttő Kata.

Idővel az egész országban bekövetkezhet az emelés?

Vége a rezsicsökkentésnek, a víz is pénzbe kerül, ráadásul többe, mint eddig hittük. Sajtóhírek szerint öt köbméteres fogyasztás felett már piaci árat kellene fizetni a szolgáltatásért.

A vízműveket tömörítő szakmai szervezet részéről úgy nyilatkoztak az ATV Híradójának, hogy nem lehet fenntartani a 10 éve változatlan árakat és a végzetesen leromlott vízvezeték-hálózatot.

Hirdetés

Hogy a vízért mennyit fizetünk, a kormány állapítja meg.

Az országban létező 4000 féle díjat 2013-ban befagyasztották.

Kurdi Viktor szerint amennyiben az egységesség felé teszünk lépéseket, akkor nem lesz elegendő azt megmondani, hogy havonta 5 vagy 7 köbméterig kedvezményes árú e vagy sem az ivóvízszolgáltatás.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű