Joe Biden 5 perc alatt véget vethetne a háborúnak, mégsem teszi.
Egyes katonai elemzők szerint még mindig a harmadik világháború kirobbanása felé haladnak a folyamatok, és valamiért nincsen senki, aki ezt meg akarná állítani…
Biden egyfajta ultimátumot adhatott Zelenszkijnek egyes értelmezések szerint.
Azt mondta ugyanis, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz, de csak akkor, ha már nem áll háborúban Oroszországgal.
Ezzel egyesek értelmezése szerint tulajdonképpen Zelenszkijnek üzenhetett burkoltan, hogy fel kellene hagynia a háborúval.
Békét kötni Putyinnal pedig csak egy módon lehet:
Ha Ukrajna feladja a jelenlegi területeit, amiket már elfoglalt Oroszország.
Azonban van egy másik, sokkal valószínűbb értelmezése a dolognak, ami ellenben aggasztóbb lehet a világ számára.
Az amerikai elnök azt várja, hogy az ukrán ellentámadás tárgyalásra kényszeríti Oroszországot.
Vgaiys idővel sarokba lesz szorítva Putyin: ezzel azonban a harmadik világháború kitörését kockáztathatják meg.
Már csak azért is, mert a sarokba szorított medvének nem lesz már veszteni valója, így egy atomháború során porig bombázhatná a világot
-vélik egyes elemzők.
Erre persze önmagában rendkívül kicsi az esély de ott lebeg az egész nemzetközi konfliktus felett mintegy rémkép.
A svédek és a finnek NATO csatlakozása is a harmadik világháborús konfliktusnak ágyazhat meg.
A NATO erősödése amúgy is komoly kérdéseket vet fel egy jövőbeli harmadik világháború kapcsán.
Már csak azért is, mert Putyin a NATO folyamatos bővülésére és a pufferzónák hiányára hivatkozva kezdte meg a háborút.
Egyes elemzők szerint azzal, hogy a NATO a finnek és a svédek csatlakozásával már Putyin szomszédságában lesz jelen, a harmadik világháború kirobbanását kockáztatják.