Nem akármit vetettek fel!
Kevés olyan hely van még a napjainkban a Földön, ami még mindig annyi titkot rejtene, mint maga az Antarktisz.
Pedig még számtalan dologban a sötétben tapogatóznak a jégbe zárt kontinenssel, annak múltjával kapcsolatban.
Az sem teljesen ismert, létezett-e egy másik civilizáció rajta, amikor még lakható volt és tundra szerű éghajlat uralkodhatott rajta.
Léteznek ugyanis olyan feltételezések, melyek szerint az emberi faj a történelem során egy adott időszakban ide is eljuthatott, letelepedhetett és akár kultúrát is felépíthetett.
Ennek nyomait a jég elzárja előlünk, az utóbbi években pedig az olvadás felszínre hozhat ismeretlen dolgokat is.
Az Antarktisz most épp egy újabb rejtélyt adott a tudósoknak.
Valamire rájöttek, egész pontosan egy tanulmány során rábukkantak, ez pedig akár az egész emberiséget megmentheti…
Egy dologra azonban már most figyelmeztettek a tudósok.
A dolog grandiózus, és alapjaiban változtathatja meg a világunkat.
A globális klímaváltozás és annak várható következményei kapcsán mi is számos alkalommal írtunk már az előrejelzésekről, a nemzetközi egyezményekről, valamint a különböző tanulmányokról, amelyek a lehetséges pályákat vázolják fel számunkra.
Most egy újabb anyagban arról írnak, hogy hatalmas erőfeszítéssel, két eltérő módon előzhetnénk meg az Antarktiszt és annak gleccsereit borító jégtakaró elolvadását.
A tanulmány készítői szerint mindenképpen óriási projektre lesz szükség, azt azonban rögtön leszögezik, hogy ők mindössze egyetlen szempontot vesznek figyelembe és ezen pálya mentén alakítják ki az elméleti megoldásokat.
A részletes magyarázatból kiderül, hogy fallal vennék körül a legveszélyeztetettebb régiókat, így például a Thwaites-gleccsert, hogy megóvják annak jegét az elolvadástól, elsősorban azon okból kifolyólag, hogy az olvadás jelentős mértékben megemelhetné a tengerszintet.
Megjegyzik, hogy ugyan ez leginkább hosszú távon jelentene veszélyt számunkra (évtizedek, illetve évszázadokban mérhető távon), a hatalmas erőfeszítésre szükség lesz, ha el akarjuk kerülni a következményeket.
Az egyik változat a jégtakaró aládúcolásáról szól, amely mindössze azt akadályozná meg, hogy ez kisebb darabokra törjön szét és az óceánba merüljön.
Lényegében tehát hatalmas falakat lehetne, kellene húzni az Antarktisz körül.
Ez azonban nagyon nehéz feladat lenne, tulajdonképpen a Szuez-csatorna építéséhez fogható projektet kell elképzelni sokkal nehezebb körülmények között, ami nyilván további ötletelést és komoly tervezési fázist igényelne.
Ez egyúttal magával vonná azt is, hogy az építkezések miatt idővel maga a modern nyugati emberi is megtelepedhet majd az elveszett, jégbe zárt kontinensen.
Nem csak kisebb létszámban, hanem olyan városokban, melyek a hideg ellen tervezve az építkezésben részvevőknek adhatnának ideiglenes szálláshelyet.
Aztán ahogyan az persze lenni szokott, szép lassan megindulna az Antarktisz urbanizációja.
Mit gondoltok?
Mi lesz majd az Antarktisz jövője?