vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapTechFognövesztő szer adja vissza a fogainkat: a fogtündér munkanélküli lett

Fognövesztő szer adja vissza a fogainkat: a fogtündér munkanélküli lett

2030-ra már a fogorvosi rendelők polcain is ott lesz a fognövesztő szer.

Az elvesztett fogakat eddig csak mesterségesen, implantátumokkal lehetett pótolni.

Azonban Japán kutatók most új módszerrel álltak elő.

Hirdetés

Olyan forradalmi gyógyszert fejlesztenek, amely lehetővé teheti a fogak újranövesztését.

A fogak fejlődési anomáliái között az egyik leggyakoribb, amikor a maradó fog nem nő ki.

Az ehhez hasonló születési rendellenességek az emberek 1 százalékát érintik világszerte.

Az Oszakában található Kitano Kórház orvosi kutatóintézete által vezetett, kormányzati támogatással megvalósuló projekt célja, hogy terápiás gyógyszert hozzanak létre elsőrendűen azoknak, akiknek születésük óta hiányzik a fogazatuk.

A japán tudósok módszere idővel a fogpótlások és beültetések alternatíváját nyújthatná azoknak is, akiknek szuvasodás vagy más, gyakoribb betegségek miatt hullottak ki a fogaik.

Takahasi Kacu, az Kitano Kórház fogászati és szájsebészeti osztályának vezetője még a kilencvenes években, egyetemi hallgatóként kezdett dolgozni a projekten.

„Az új fogak növesztésének gondolata minden fogorvos álma”

– mondta el a tudós a The Mainichi nevű japán lapnak, majd hozzátette, szerinte biztosan sikerül megvalósítani.

Az embereken végzett klinikai vizsgálatok a tervek szerint jövő ilyenkor indulnak, és a kutatók remélik, hogy

2030-ra már a fogorvosi rendelők polcain is ott lesz a fognövesztő szer.

A módszert most olyan 2-6 év közötti gyermekeken fogják tesztelni, akiknél a maradó fogak hiányának jelei mutatkoznak.

Hirdetés

Vagyis nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy az eljárás széles körben elérhetővé váljon és alapjaiban reformálja meg majd a fogmegtartó kezelések világát és talán mindennapjainkat is.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű