vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapKülföldFelismered? Ő a "hulla" a cigis dobozokról és megdöbbentő a története

Felismered? Ő a „hulla” a cigis dobozokról és megdöbbentő a története

Létezik egy férfi, Tom Fraine akinek az arcát úgy ismerik millióan, hogy egyrészt sohasem találkoztak vele, másrészt nem is tudják, hogy pontosan ki ő.

Ismeretlen ismerős?

Egy névtelen halottként ismerik ugyanis a legtöbben. Hogy miért?

Nos, mert valójában ő az az élettelen rideg test, aki egy boncasztalon fekszik halottként a cigis dobozokon…

Hirdetés

Tom Fraine sokáig nem is tudta, hogy világhírű lett, aztán egyszer egy ismerőse felismerte őt a dobozon, és elmesélte neki.

A férfi pedig a média középpontjába került, és elmesélte a történetét, és azt, hogy milyen bizarr véletlen során került rá a cigis dobozokra.

Amikről valójában ő maga sem tudott sokáig.

Annak idején Tom amatőr fotózásokat vállalt némi pénzért.

Elmondása szerint alaposan le volt égve, ezért döntött úgy, hogy modellkedik kicsit.

Hullaként kellett pózolnia egy tepsin

Első alkalommal azt kérték tőle, hogy feküdjön meztelenül az ágyon, miközben a fotós fölötte állt és kattintgatott.

Néha meg kellett igazítania a heréit, mert belógtak a képbe.

Másodszor egy használaton kívüli kórházba vitték, ahol hullaként kellett pózolnia.

Szürkére festették az arcát, és betolták a hullaházba.

A világ egyik leghíresebb arca?

Összesen 300 eurót kapott a két melóért 2012-ben, aztán el is felejtette az egészet.

Hirdetés

Egészen addig, amíg négy évvel később egy barátja el nem küldte neki egy cigis doboz fotóját a kérdéssel: Ez te vagy?

Így indult aztán az egész, és azóta rengetegen tudják és egyre többen ismerik, hogy ki ő.

A Guardiannek azt nyilatkozta, hogy gy spanyolországi nyaraláson megkérdezték az anyját, hogy mi van a gyerekeivel, csak rámutatott egy dobozra, hogy

„ez az én fiam”.

– mesélte viccesen.

Elmondása szerint az egész teljesen váratlanul érte, és nem is szóltak neki, hogy rákerült a cigis dobozokra.

Ennek ellenére nem indított jogi harcot, sőt, örül ennek az egésznek, mert így részese és arca lehet a dohányzás elleni harcnak.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű