vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapBelföldEltűnt a cukor a boltokból: sokan már az árstop kivezetésére készülnek

Eltűnt a cukor a boltokból: sokan már az árstop kivezetésére készülnek

5-600 Forint is lehet majd a cukor és minden más?

Az üzemanyaghiány egyértelműen a jelentősen megugró kereslet mellett visszaeső kínálat miatt alakult ki, az egyre súlyosabb cukorhiány okára azonban egyelőre nincs magyarázat.

Az ügyben megszólalt a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnökhelyettese.

Hirdetés

Dorogi Árpád azt mondta,

A PIACON RENDELKEZÉSRE ÁLL AZ A MENNYISÉGŰ KRISTÁLYCUKOR, AMELY KIELÉGÍTI MIND A LAKOSSÁG, MIND AZ IPAR IGÉNYEIT A MEGNÖVEKEDETT KERESLET ELLENÉRE IS.

A szakember szerint elsősorban a kereskedők adhatnak magyarázatot arra, miért vált mára szinte hozzáférhetetlenné a boltokban a hatósági áras kristálycukor.

Az biztos, hogy a Magyar Cukor Zrt.-nél jelenleg is tart az idei cukorrépatermés feldolgozása, vagyis az előállítás folyamatos.

Ugyan a hazai feldolgozás nem fedezi a cukorkeresletet, de a hiányzó mennyiség importból bőven fedezhető

– tette hozzá.

Az egyik hazai lánc saját adataira hivatkozva nemrég arról számolt be, hogy az éves átlagos keresletet idén már a nyári hónapokban meghaladta a megugró vásárlási kedv.

Emiatt sokan most attól tartanak, hogy a cukor kapcsán is egy durva pánikvásárlást, majd totális hiány jöhet, ami miatt ki kell vezetni itt is az árstopot.

Mi több, ez valamennyi árstopos termékkel kapcsolatban fennáll, nehéz már liszthez, tejhez, olajhoz is hozzájutni.

Hirdetés

Ha pedig így halad a történet, sokan attól félnek, hogy a kormány ezeket az árszabályozásokat is megszüntetheti.

Úgy tűnik, sokan az árstop közelgő kivezetésére készülnek, és ezért jelentős tételeket halmoznak fel a kristálycukorból.

Az ársapka kivezetésével az ágazati előrejelzések szerint a most 250-270 forintért kapható kristálycukor ára 500-600 forintra emelkedne.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű