Érdemes lesz mindenkinek az égre tapasztania a szemét. Bolygóval találkozhatunk az égen igen látványos lesz.
10 évente van egyszer ilyen látvány
Érdemes lesz tényleg mindenkinek aki csak teheti, felnéznie az égre, mert csodálatos látványban lehet része, ha épp tiszta lesz az égbolt az adott régióban ahol lakik.
Egyre nagyobbnak látjuk a vörös bolygót, az ún. nagy közelség miatt december 1-én lesz a legfényesebb.
Nagyjából kétévente kerül földközelbe, de ilyen közel a következő tíz évben nem lesz a Mars. November végén és december elején láthatjuk a legnagyobbnak, december 1-én ér földközelbe – írja az Időkép.
Legközelebb 2033-ban lesz rá lehetőség
Ezt követően 2033 júliusában láthatjuk ismét ilyen fényesnek és nagynak.
Földközelbe 2,2 évente kerül, viszont az úgynevezett nagy közelségre 15-17 évente kerül sor, ez legutóbb 2018-ban volt.
Akkor 57, most 81 millió kilométerre kerül közel.
Az idei viszont kedvezőbb, mert sokkal magasabban delel.
Egyúttal nem teszi megfigyelhetetlenné a felszínét egy egész bolygót beborító porvihar, amilyen anno az Opportunity marsjáróval végzett.
A napokban inkább a földi viszonyok lesznek kedvezőtlenek, a felhőzet legnagyobb mértékben a Dunántúlon és délen takarhatja a látványt.
Most napról napra korábban kel, egyre nagyobbnak látjuk a kora este a keleti égbolton megfigyelhető Marsot, legnagyobbnak csütörtök este 10-kor.