vasárnap, szeptember 10, 2023
KezdőlapFutott mégBreaking: Az EU legnagyobb inflációja a miénk, 22,5%, 24 éves rekord

Breaking: Az EU legnagyobb inflációja a miénk, 22,5%, 24 éves rekord

Huszonnégy éve nem volt annyira nagy az infláció Magyarországon, mint idén novemberben, ráadásul miközben Európa sok helyén már lassulni kezdett a drágulás üteme, nálunk tovább száguld, az előzetes adatok szerint az EU élére.

Nagy a baj, 34 éves negatív rekordspirálban Magyarország

22,5 százalékosra nőtt az infláció idén novemberben – számolt a Központi Statisztikai Hivatal.

A háztartási energia 65,9, az élelmiszerek 43,8 százalékkal drágultak egy év alatt. Ez 1996 második negyedéve óta a legmagasabb mutató.

Hirdetés

Ebben pedig a benzinársapka elengedésének hatása természetesen még nincs is benne – úgy számoltunk, hogy amikor majd az teljes mértékben érezteti a hatását, a legjobb esetben is 2 százalékponttal dobja majd meg az inflációt.

A most kiadott adatokban a járműüzemanyagoknál 3,3 százalékos árcsökkenést mértek, hiszen tavaly novemberben, amihez hasonlítjuk a számokat, havi átlagban 500 forint körül volt a benzin és a gázolaj ára is, csak a hónap közepétől jött az ármaximálás.

És ugyan a kontinens minden államának statisztikusai még nem adták le a pontos számokat, sok helyről pedig még csak előzetes becslést kaptunk, nagyon úgy tűnik, hogy ezzel

a mienk az EU legnagyobb inflációja.

Korábban a három balti állam és néha Csehország inflációja nagyobb volt a magyarnál, most azonban a lett adat 21,7 százalékos, az észt és a litván pedig 21,4, és ugyan ezek még csak előzetes adatok, a trend világos.

Brutális drágulások Magyarországon:

A HVG információi szerint a mostani szám a következőképp állt össze részletesen:

  • A háztartási energia 65,9 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor,
  • az élelmiszerek ára átlagosan 43,8 százalékkal nőtt,
  • a tartós fogyasztási cikkek 14,4 százalékkal drágultak,
  • az alkoholos italok és dohányáruk 13,8 százalékkal,
  • az „egyéb cikkek” nevű csoport, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási fogyó cikkekkel és lakásjavító eszközökkel, 11,3 százalékkal drágább,
  • a szolgáltatások ára 9 százalékkal nőtt,
  • a ruháké pedig 8 százalékkal.

Az élelmiszerek közül leginkább a tojás (102,9%), a kenyér (81,8%), a tejtermékek (79,0%), a sajt (78,8%), a vaj és vajkrém (77,3%), a száraztészta (70,8%), az édesipari lisztesáru (69,1%), a margarin (60,3%), a baromfihús (54,4%), a péksütemények (54,0%) és a tej (52,9%) drágult.

A termékcsoporton belül a liszt (8,7%) és az étolaj (3,2%) ára nőtt a legkisebb mértékben.

Nincs még vége, közel a sötét gazdasági korszak?

A hivatalos adat szerint egyetlen hónap alatt 3,6 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára.

Hirdetés

A kereseti adatok pedig azért is érdekesek, mert már látszik belőle, hogy az infláció elvitte az elmúlt két év béremeléseit.

Az európai összehasonlításból úgy tűnik, hogy sok más országban már lefelé indult az infláció, nálunk viszont még mindig nem akar lassulni.

A kormány már azt is belengette, hogy decemberben akár 25 százalékos is lehet az áremelkedés.

Véleményed van? Ne tartsd magadban!
Kapcsolódó cikkek

Népszerű