„Jégvarázs” az oroszoknál? Az orosz lakosoknak már azt javasolják, hogy fűtsenek sütővel!
Putyin többször is megfenyegette a Nyugatot azzal, hogy ha nem vásárolnak az oroszoktól energiahordozókat, akkor halálra fognak fagyni.
Most úgy néz ki, hogy Oroszországnak sokkal nagyobb gondot okoz a fűtés, mint a Nyugatnak.
Elsült az a bizonyos karmapisztoly?
Létezik az a híres karmapisztoly, melynek lényege általában az, hogy törvényszerűen mindig visszafelé sül el.
Ez esetben Putyinnak viszketett az ujja a ravaszon, és ő és az oroszok járhatnak pórul.
Putyin több ízben is durván megfenyegette Európát azzal, hogy elzárja a gázt és végleg meg fognak fagyni az emberek Európában.
Legalábbis hogy úgy járnak, mint az orosz népmesében a farkas, akinek úgy megfagyott a farka, hogy azt el is hagyta egy befagyott tóban. Most azonban úgy néz ki, nem Európa, hanem az oroszok járnak úgy, mint a mesebeli farkas.
Azonban megérkezett tél tábornok az oroszokhoz is, méghozzá igen kemény belépővel.
Moszkvában például az elmúlt egy hétben nappal sem haladta meg a hőmérő higanyszála a -4 Celsius-fokot. Jóval hidegebb van Moszkvától keletre Jekatyerinburgban, ahol jelenleg nappal is bőven -10 Celsius-fok alatt van a hőmérséklet.
Ez miért is lényeges? Mer a szankciók működnek, egyes jelentések pedig már most halálra fagyó oroszokról beszélnek.
Az oroszok halálra fagynak otthonaikban?
Bár minden évben vannak a távfűtéses orosz rendzserekben karbantartások miatt néhány órás kimaradások, idén ezek a kimaradások jóval hosszabbakká váltak a beszámolók szerint.
Sőt, a régió városaiban a távfűtéses lakások harminc százalékában hetek óta nincs semmilyen fűtés.
Ha egy-két napra mégis sikerül helyrehozni a fűtési rendszert, akkor ezután nem sokkal újabb napokig 10–12 Celsius fokos lakásban kell élniük az itt lakóknak. A legnagyobb gond Ribinszkben van, ahol nemrég a város vezetője, Denisz Dobrjakov őszintén elmondta, hogy a szankciók miatt nem jutnak hozzá a megfelelő szivattyúkhoz, amik vannak még a raktárakban, azokat Moszkvában és Szentpéterváron használják fel.
Azonban nem csak Ribinszkben vannak problémák az 50-60 éves távfűtési rendszerrel. A karbantartások elmaradása és a besorozott szakemberek miatt hasonló gondokkal küzdenek többek között; Krasznodarban, Primorjében, Abakanban és Nyizsegorodszkban is. Több város lakói is levelet küldtek Putyinnak, hogy segítsen a fűtés nélkül maradt embereken.
Már sütővel fűtenek, hogy ne fagyjanak halálra
A hatóságok és egyes városvezetők már most ajánlásokat tettek közzé.
Azt javasolják például, hogy a kiesett időszakokban a lakosok fűtsenek a sütővel(!), öltözzenek rétegesen, illetve szerezzenek be hősugárzót, amelynek egyébként hirtelen kétszeresére emelkedett az ára a gondban lévő régiókban.
A távfűtési probléma súlyosságát jól jellemzi, hogy a hírek szerint az elmúlt egy hétben öten fagytak halálra távfűtéssel ellátott lakásukban.
Ugyanis az időjárás Vlagyimir Putyin előrejelzése ellenére egyelőre nem az oroszoknak kedvez.