Több mint 40 év börtönre ítélték Nicola Corradi atyát, a sátán „főpapját”.
Döbbenetes események, testileg-lelkileg megrabolt gyermekek
A Mendozai bíróság meghozta az ítéletet az egyik legnagyobb port kavart ügyben. Elég ránézni az atyára, és szinte sugárzik belőle valami sátáni
– állítják sokan.
A papok és szerzetesek ugyanis hatalmukkal és a gyerekek kiszolgáltatott helyzetével visszaélve különféle szolgáltatásokra, testi kapcsolatokra kényszerítették őket.
Külön jeleik voltak az orális együttlétekre is és gyakran félrehívták a gyerekeket olyan helyekre, ahol senki sem zavarhatta őket.
A süket, de sok esetben egyúttal néma gyerekek napi szintű molesztálása zajlott, mindezt úgy, hogy az ő “sikolyaikat” senki sem hallotta.
Az egyik kulcs szereplőt, Nicola Corradi atyát nemrég ítélte el az olasz bíróság összesen 40 évet szabtak ki rá.
Az Antonio Provolo Institute (Antonio Provolo Intézet) süketnéma, főleg árva gyerekek elszállásolásával és gondozásával foglalkozik megalapítása óta.
Egy hálózat tagja volt az atya
Az egyik kulcs szereplőt, Nicola Corradi atyát nemrég ítélte el az olasz bíróság összesen 40 évet szabtak ki rá.
Az intézet egyik kertésze, Armando Gómez ellen szintén elég bizonyítékot találtak a hatóságok arra, hogy 18 éves szabadságvesztésre ítéljék.
Corradi atya nem csak Veronában a szóba forgó intézettel kapcsolatban keveredett ilyen vádakba.
A Vatikán 2009 óta tartja nyilván Corradi atyát, amikor először megjelentek különféle pletykák és vádak arról, hogy molesztálja a bentlakó gyermekeket.
A vatikánban sorra buknak ki ehhez hasonló sztorik az utóbbi években.
Számos esetben még a vádemelésig is eljutnak ezek az ügyek, tehát nem csak alaptalan vád és rágalom hadjárat „áldozatai” ezek a papok, lelkészek.
A „Sátán főpapja”
Sokan így nevezték el őt, miután kiderültek a mocskosságok, amiket elkövetett.
Az atya egyébként ránézésre sem túl barátságos egy alak.
A legtöbbek szerint akik jelen voltak vele egy légtérben a tárgyalóteremben, úgy jellemezték, hogy árad belőle a rossz és a gonosz.