A szomszédban a 67 éves Gyöngyit tavaly meggyilkolták, majd rágyújtották a lakást.
Az áldozat kiégett ágya még most is megvan.
És az ember örülne ha „csak” ennyivel véget érne a bűncselekmények sora, amit a Hős utcában követtek el.
A legenda szerint a rendőrök erre a helyre szintén csak párosával mertek bemenni, nem véletlenül.
Itt ugyanis senki és semmi nincs biztonságban, mindennapos az erőszak, az udvaron kábítószer-árusok üzletelnek, a droghasználók pedig fakószemű zombikként vonszolják magukat az utcán.
A háztömb most csaknem teljesen kihalt. Sok ablak befalazva, avagy kivágva, az augusztusi szél huzatként jár át rajtuk.
Sok kiürített lakást feltörnek, majd beköltöznek azokba a hontalanok.
Rengeteg a drogos is, és a legtöbb „lakó” egymással veszekszik, sokszor alpári módon.
Az egykori „ős” lakók szerint egyébként régen minden rendben volt, de az önkormányzat és a hatóságok egyszerűen hagyták elszabadulni a Hős utcában a narkót és az erőszakot vele együtt.
Úgy tudni, hogy az egyik lakásban élő 67 éves Gyöngyit rablógyilkosok megölték tavaly ősszel.
Szegény Gyöngyi már épp költözni készült Örkénybe, elege lett a házból. Amolyan hívő asszony volt, segített, akinek csak tudott.
Járt hozzá rendszeresen egy nő meg egy férfi, pénzt kértek, ő pedig mindig adott.
Ez lett a veszte. Egy nap összeszurkálták, rágyújtották a lakást, és elvitték a spórolt 400 ezer forintját.
A tettesek bent vannak most a börtönben.
Az áldozat kiégett ágya még most is megvan, egyfajta ijesztő mementóként.
Sokan azóta zárják éjjel és nappal az ajtókat.